A hegyek és vizek szelleme
Fon-Tyau földjén valamikor rengeteg erdő volt és nagyon sok hegy. Azok az erdők sötét és feneketlen erdők voltak, a hegyek pedig igen magasak. A tágas mezőkön mindenütt bő- séggel termett a sim-mua1 fácska, de nád és sás is rengeteg nőtt. A hatalmas rizsföldek a dombok alatt sűrű bokros helyekkel futottak egybe; a rizs szálai pedig azokon a kemény földeken gyöngéden fonódtak össze. A hosszú folyó sodra annyira erős volt, hogy könnyen vitt el olyan vastag fatörzseket is, amelyeket az ember még a két karjával sem tudott volna átölelni. Úgy beszélték, hogy ezeket a nagy szál fákat a vizek szelleme azért rabolta el a hegyekből, hogy elvigye az ő vízi palotájába; s ezzel a rablással nagy kárt és bánatot okozott, mert abban az időben a hegyeket és az erdőket különösképpen kedvelte a nép. Igen, mert az erdőkben sok atal bambuszfa2 kínálta csemege-rügyeit, s tele volt szarvasokkal és őzekkel. Így hát a né- pet ugyanúgy éltették a hegyek és az erdők, akár a rizsmezők. Úgy is nézték az emberek, nagy haraggal és bosszúsan, a sötét víz kártékony hullámait, mert hiszen jól tudták, hogy a vizek szelleme hordja el a drága lim-szen fákat3 és a bambuszfákat. Ott, a piros dombok tetején s valahol az erdő szélén, Hung király4 palotát építtetett magának, és a szolgáló embereit mind a palotája köré telepíttette. Magasra épült az ő palotája, a víz soha el nem érte. Itt a király csendben élt, nagy békesség- ben az ő családjával. Volt neki, ennek a Hung királynak, egy gyönyörűséges leánya is, nevezetesen Mi hercegnő. A szemei úgy ragyogtak, mint a csillagok, a szemöldöke is, mint a fűz- fa levele, olyan szépen ívelt, a bőre pedig fehér volt, mint az elefántcsont. De szerette is nagyon Hung király a lányát, és bizony tervezgette, hogy milyen jó és hozzávaló férjet keres majd az ő számára. Telt az idő, s egy napon aztán két atal fér érkezett a palotába, hogy vendégei legyenek a királynak. Az egyik ven- dégnek nagyon okos és megnyerő arca volt, s amellett sze- rénynek is látszott; úgy mutatta be magát, hogy ő a hegyek szelleme, aki ott lakik a Tan-Vin hegyen. Ellenben a másik vendég egy csúnya i ú volt, kinek kegyetlen arcán együtt ült a ravaszság és gonoszság, s aki úgy mutatkozott be, hogy ő a vizek szelleme, vagyis valamennyi tartomány minden vizének, tengerének ura.
Hát ezek az i ak elmondták, hogy hallották hírét Mi her- cegnő csodás szépségének, eljöttek tehát, hogy megkérjék a hercegnő kezét, mert szeretnék őt feleségül venni.
Tekintve, hogy a két i ú együtt érkezett lánykérőbe, s mivel az egyik a hegyek, a másik pedig a vizek szelleme volt, a király hamarjában nem tudta, hogy mit válaszoljon nekik; vagyis nem tudta, hogy melyiket fogadja el, és melyiket utasítsa visz- sza, nem is akarván bármelyiket is magára haragítani. Így hát arra kérte Hung király őket, hogy házassági ajándék gyanánt hozzanak neki száz zsák rizst, kétszáz darabot az égi-földi tyüng-süteményből5, egy olyan elefántot, amelynek kilenc agyara van, s egy olyan kakast, akinek kilenc sarkantyúja; s végül pedig hozzanak egy kilencsörényű lovat. De ne akármikor, mondta a király, hanem már a következő napon; aki pedig betölti ezt a kívánságát, ő annak adja a leányát.
Hát erre a vizek szelleme visszament a palotájába, egybehí- vatta minden szolgáját-szolgálóját és megparancsolta nekik, hogy késedelem nélkül teremtsék elő a szükséges ajándékokat. A cápák azonban és a krokodilok, a vizek szellemének ezek a meghitt szolgái, valamennyien ellenezték uruk kívánságát. Azt mondták ugyanis, hogy ha meg akarják szerezni a mon- dott ajándékokat, akkor el kell árasztani vízzel a földet, hogy a hullámok elvigyék mindazt, amit Hung király szükségesnek tart. Mivel azonban a föld elárasztása azon a napon már nem lehetséges, nem tudják kézre keríteni sem az elefántot, sem a lovat, vagyis nem tudják a király parancsát végrehajtani. Ezt hallván, nagyon haragos lett a vizek szelleme, kiabálni kezdett és durván szidalmazta a cápákat és a krokodilokat. Korholta kegyetlenül, mert nem ismert egyebet, csak azt az egyet, hogy mindenáron megszerezze Mi hercegnőt magának, nem törőd- ve azzal, mennyi kárt okoz a népnek, és mennyi nehézséget a maga embereinek. A cápák és a krokodilok visszafojtották haragjukat és csendesen vonultak ki a palotából; majd odakint emberré változtak és elindultak emígy, hogy a szükséges ajándékokat valahogy felkutassák. S mit tett ezalatt a hegyek szelleme?
Hát a hegyek szelleme visszatérvén a hegyekbe, szintén egybehívta az ő embereit, és szépen elmondta nekik, hogy ő bizony megkérte Hung király lányának a kezét; valamint elbeszélte azt is, hogy mi volt a király kívánsága. Az alattvalók erre a szíves szóra szívesen ígérték meg, hogy minden ajándékot előteremtenek, csak hogy uruk másnap reggel útra kelhessen Hung király palotájába. Így beszéltek, mert hiszen a hegyek aljában jó megélhetéshez segítette őket a hegyek szelleme, és emiatt hálásak voltak neki.
Hamar összegyűltek hát mind a lányok s mind az asszonyok, szorgosan készíteni kezdték a kívánt tyüng-süteményt, főzték a rizst, nagy volt a sürgés-forgás. Mikor a hegyek szellemének őzikéi látták, hogy mily nagy örömmel folyik a készülődés, táncos vidámsággal ugrándoztak az erdő fái között, fent az ágakon pedig a sárgarigók és a kanárimadarak nagy vígsággal fütyültek, így akarván hírül adni, hogy boldog ünnep közeledik. Így aztán estére együtt is volt minden ajándék, amit a király kért. A hegyek szelleme kiválasztotta száz legidősebb szolgáját, hogy azok elvigyék a rizst, a süteményt, a kakast, az elefántot és a lovat. Amikor hajnalodott, elindult hát a hegyek szelleme ezzel a száz emberrel, s ahogy ereszkedett lefelé a ködbe borult hegyről és a folyón keresztül, mindenütt kukorékoltak az erdei kakasok. Amikor pedig kíséretével együtt megérkezett Hung király palotájába, ott vidáman és nagy éljenzéssel fogadták. Feldíszitett nagy asztalokkal meg borral várta lánya kérőjét a király. Tüzes volt a bor, zsíros volt a kecske, amelyet fogyasztottak, öregek és fiatalok, fiúk és leányok, sokan voltak vendégek ezen az ünnepen. A lakomán a király egyik tisztje bambusznádat ütögetve adta az ütemet és énekelni kezdett, a többiek pedig követték. A zengő énekhang betöltötte a palotát, és a bokrok felett még a hegyoldal is azt visszhangozta. A lakodalmas nők felálltak és táncolni kezdtek. Körtáncot alakítottak egy ifjú zenész ritmusára. Ruhájuk bő ujja és szoknyájuk széles alja rózsaszín és zöld színeben repdesett és kavargott a szélben, mint egy csoport táncoló pillangó. Mi hercegnő zöld fejkendőben, piros redős ruhában köszöntötte a vendégeket, majd vidám éljenzés közben ült lovára, hogy kövesse férjét a hegyekbe.
Az út két oldalán a friss, tarka virágok lehajtották fejecskéiket ... folytatás, itt.
Az arany teknősbéka. Fordította és a jegyzeteket készítette NguYEN Huu THuT. Kiadó: Fapadoskonyv.hu Kft. 2011.
Fon-Tyau földjén valamikor rengeteg erdő volt és nagyon sok hegy. Azok az erdők sötét és feneketlen erdők voltak, a hegyek pedig igen magasak. A tágas mezőkön mindenütt bő- séggel termett a sim-mua1 fácska, de nád és sás is rengeteg nőtt. A hatalmas rizsföldek a dombok alatt sűrű bokros helyekkel futottak egybe; a rizs szálai pedig azokon a kemény földeken gyöngéden fonódtak össze. A hosszú folyó sodra annyira erős volt, hogy könnyen vitt el olyan vastag fatörzseket is, amelyeket az ember még a két karjával sem tudott volna átölelni. Úgy beszélték, hogy ezeket a nagy szál fákat a vizek szelleme azért rabolta el a hegyekből, hogy elvigye az ő vízi palotájába; s ezzel a rablással nagy kárt és bánatot okozott, mert abban az időben a hegyeket és az erdőket különösképpen kedvelte a nép. Igen, mert az erdőkben sok atal bambuszfa2 kínálta csemege-rügyeit, s tele volt szarvasokkal és őzekkel. Így hát a né- pet ugyanúgy éltették a hegyek és az erdők, akár a rizsmezők. Úgy is nézték az emberek, nagy haraggal és bosszúsan, a sötét víz kártékony hullámait, mert hiszen jól tudták, hogy a vizek szelleme hordja el a drága lim-szen fákat3 és a bambuszfákat. Ott, a piros dombok tetején s valahol az erdő szélén, Hung király4 palotát építtetett magának, és a szolgáló embereit mind a palotája köré telepíttette. Magasra épült az ő palotája, a víz soha el nem érte. Itt a király csendben élt, nagy békesség- ben az ő családjával. Volt neki, ennek a Hung királynak, egy gyönyörűséges leánya is, nevezetesen Mi hercegnő. A szemei úgy ragyogtak, mint a csillagok, a szemöldöke is, mint a fűz- fa levele, olyan szépen ívelt, a bőre pedig fehér volt, mint az elefántcsont. De szerette is nagyon Hung király a lányát, és bizony tervezgette, hogy milyen jó és hozzávaló férjet keres majd az ő számára. Telt az idő, s egy napon aztán két atal fér érkezett a palotába, hogy vendégei legyenek a királynak. Az egyik ven- dégnek nagyon okos és megnyerő arca volt, s amellett sze- rénynek is látszott; úgy mutatta be magát, hogy ő a hegyek szelleme, aki ott lakik a Tan-Vin hegyen. Ellenben a másik vendég egy csúnya i ú volt, kinek kegyetlen arcán együtt ült a ravaszság és gonoszság, s aki úgy mutatkozott be, hogy ő a vizek szelleme, vagyis valamennyi tartomány minden vizének, tengerének ura.
Hát ezek az i ak elmondták, hogy hallották hírét Mi her- cegnő csodás szépségének, eljöttek tehát, hogy megkérjék a hercegnő kezét, mert szeretnék őt feleségül venni.
Tekintve, hogy a két i ú együtt érkezett lánykérőbe, s mivel az egyik a hegyek, a másik pedig a vizek szelleme volt, a király hamarjában nem tudta, hogy mit válaszoljon nekik; vagyis nem tudta, hogy melyiket fogadja el, és melyiket utasítsa visz- sza, nem is akarván bármelyiket is magára haragítani. Így hát arra kérte Hung király őket, hogy házassági ajándék gyanánt hozzanak neki száz zsák rizst, kétszáz darabot az égi-földi tyüng-süteményből5, egy olyan elefántot, amelynek kilenc agyara van, s egy olyan kakast, akinek kilenc sarkantyúja; s végül pedig hozzanak egy kilencsörényű lovat. De ne akármikor, mondta a király, hanem már a következő napon; aki pedig betölti ezt a kívánságát, ő annak adja a leányát.
Hát erre a vizek szelleme visszament a palotájába, egybehí- vatta minden szolgáját-szolgálóját és megparancsolta nekik, hogy késedelem nélkül teremtsék elő a szükséges ajándékokat. A cápák azonban és a krokodilok, a vizek szellemének ezek a meghitt szolgái, valamennyien ellenezték uruk kívánságát. Azt mondták ugyanis, hogy ha meg akarják szerezni a mon- dott ajándékokat, akkor el kell árasztani vízzel a földet, hogy a hullámok elvigyék mindazt, amit Hung király szükségesnek tart. Mivel azonban a föld elárasztása azon a napon már nem lehetséges, nem tudják kézre keríteni sem az elefántot, sem a lovat, vagyis nem tudják a király parancsát végrehajtani. Ezt hallván, nagyon haragos lett a vizek szelleme, kiabálni kezdett és durván szidalmazta a cápákat és a krokodilokat. Korholta kegyetlenül, mert nem ismert egyebet, csak azt az egyet, hogy mindenáron megszerezze Mi hercegnőt magának, nem törőd- ve azzal, mennyi kárt okoz a népnek, és mennyi nehézséget a maga embereinek. A cápák és a krokodilok visszafojtották haragjukat és csendesen vonultak ki a palotából; majd odakint emberré változtak és elindultak emígy, hogy a szükséges ajándékokat valahogy felkutassák. S mit tett ezalatt a hegyek szelleme?
Hát a hegyek szelleme visszatérvén a hegyekbe, szintén egybehívta az ő embereit, és szépen elmondta nekik, hogy ő bizony megkérte Hung király lányának a kezét; valamint elbeszélte azt is, hogy mi volt a király kívánsága. Az alattvalók erre a szíves szóra szívesen ígérték meg, hogy minden ajándékot előteremtenek, csak hogy uruk másnap reggel útra kelhessen Hung király palotájába. Így beszéltek, mert hiszen a hegyek aljában jó megélhetéshez segítette őket a hegyek szelleme, és emiatt hálásak voltak neki.
Hamar összegyűltek hát mind a lányok s mind az asszonyok, szorgosan készíteni kezdték a kívánt tyüng-süteményt, főzték a rizst, nagy volt a sürgés-forgás. Mikor a hegyek szellemének őzikéi látták, hogy mily nagy örömmel folyik a készülődés, táncos vidámsággal ugrándoztak az erdő fái között, fent az ágakon pedig a sárgarigók és a kanárimadarak nagy vígsággal fütyültek, így akarván hírül adni, hogy boldog ünnep közeledik. Így aztán estére együtt is volt minden ajándék, amit a király kért. A hegyek szelleme kiválasztotta száz legidősebb szolgáját, hogy azok elvigyék a rizst, a süteményt, a kakast, az elefántot és a lovat. Amikor hajnalodott, elindult hát a hegyek szelleme ezzel a száz emberrel, s ahogy ereszkedett lefelé a ködbe borult hegyről és a folyón keresztül, mindenütt kukorékoltak az erdei kakasok. Amikor pedig kíséretével együtt megérkezett Hung király palotájába, ott vidáman és nagy éljenzéssel fogadták. Feldíszitett nagy asztalokkal meg borral várta lánya kérőjét a király. Tüzes volt a bor, zsíros volt a kecske, amelyet fogyasztottak, öregek és fiatalok, fiúk és leányok, sokan voltak vendégek ezen az ünnepen. A lakomán a király egyik tisztje bambusznádat ütögetve adta az ütemet és énekelni kezdett, a többiek pedig követték. A zengő énekhang betöltötte a palotát, és a bokrok felett még a hegyoldal is azt visszhangozta. A lakodalmas nők felálltak és táncolni kezdtek. Körtáncot alakítottak egy ifjú zenész ritmusára. Ruhájuk bő ujja és szoknyájuk széles alja rózsaszín és zöld színeben repdesett és kavargott a szélben, mint egy csoport táncoló pillangó. Mi hercegnő zöld fejkendőben, piros redős ruhában köszöntötte a vendégeket, majd vidám éljenzés közben ült lovára, hogy kövesse férjét a hegyekbe.
Az út két oldalán a friss, tarka virágok lehajtották fejecskéiket ... folytatás, itt.
Az arany teknősbéka. Fordította és a jegyzeteket készítette NguYEN Huu THuT. Kiadó: Fapadoskonyv.hu Kft. 2011.
