I. VIET LEGENDÁK
A négy szent állat
1. A sárkány
A Le dinasztia óta (XV. sz.), a feudális állam fejlődésével és konfucianizmus terjedésével a nagyfejű, kidülledt szemű, pikkelyes bőrű és éles karmú sárkány a mennyei és birodalmi erő szimbóluma. A királyok gyakran állították, hogy önmaguk is sárkányok, ill. a sárkányok leszármazottai. A legendák korát ismerve ez nem is meglepő, hiszen a királyok szinte valamennyien a Vidám Tengeri Sárkány király leszármazottainak tartották magukat, családjukat. A sárkány képe szinte mindenütt ott volt: a királyi ruhákon, az arany trónusokon, az uralkodói rendeleteken, pecséteken, és az udvar szinte valamennyi fontosabb iratán. Az ötkörmű sárkány ábrája csak az uralkodó hivatalos ruházatán lehet rajta, míg a négykörmű sárkány az udvar magas rangú tisztviselőinek hivatalos viseletén látható.
A vietnami mitológiában a sárkány alakja szigorúan meghatározott, egyes testrészeit más-más állattól származtatják. Feje a tevét utánozza, szarva a szarvasé, a szemét a halaktól kölcsönözte, a bivalytól származik a füle, a teste és a nyaka a kígyóéra hasonlít. A bőrét pontypikkelyek borítják, körmeit a sastól kölcsönözte, lábai a tigrist juttatják eszünkbe. Hosszú szakáll lóg le szája mindkét oldalán. A fején egy dudor található, melyet a magas intelligencia jelének tulajdonítanak. A hátán, a gerincén végig 81 tüskés pikkely húzódik végig. A mitológiai sárkány egyformán él vízben, a földön és a föld alatt. Halhatatlan és nem is születik, mert a sárkányok időnként átváltoznak egy Giao Long nevű félig gyík, félig kígyó lénnyé, és ezerévenként automatikusan sárkányokká alakulnak. Félelmetes külseje ellenére a sárkány Vietnamban nem az ördög szellemének testet öltött változata. A vietnamiak a sárkányt az erő és ügyesség szimbólumának tekintik. Emiatt vált a sárkány a császárok és uralkodók jelképévé.
A sárkány egyike annak a 12 állatnak, melyek a holdnaptár szerint egy-egy évet szimbolizálnak. Ezek sorrendben a patkány, a bivaly, a tigris, a macska, a sárkány, a kígyó, a ló, a kecske, a majom, a kakas, a kutya és a disznó. A mezőgazdasággal foglalkozó vietnamiak körében a sárkányt istenségként tisztelték. Ő hozta a növények fejlődéséhez szükséges jó időt, segítette a termények beérését éppúgy, mint a betakarítást. A pagodák, közösségi épületek tetején mindig két sárkányt lehet látni, oldalukon a Nappal vagy a Holddal. Az épületeken belül szintén sárkányok faragványai díszítik a füstölőket és a fáklya-tartókat. A sárkány gyakorta megjelenik a földrajzi nevekben is. Létezik Sárkány hegy, folyót is neveztek el róla. A Cuu Long a Me Kong folyó alsó szakaszának egy részét jelenti, az egész folyóhossznak mindössze 5%-át. A Hoang Long folyó neve Sárga Sárkányt jelent. De létezik tó (Long Tri tó), és sziget (Sárkány sziget és Sárkány-gyöngy sziget) is Vietnamban, mely nevét a sárkányról kapta. Ez a legendás állat adta a nevét a Ha Long öbölnek is, mely egyike a világ csodáinak sárkánymítoszaival, -legendáival, melyek odavonzzák a helyi és külföldi látogatókat egyaránt. Egy időben, a XI. sz.-ban, Ly Cong Uan (Ly Thai To) király uralkodása idején (1010-1028) a fővárost is a sárkányról nevezték el: Thang Long nevet kapta, ami a Felszálló Sárkány városát jelentette akkoriban. Az ősi város magva napjainkban Hanoi egyik körzetében található.
A sárkányábrázolás sokszor megjelenik a népművészet elemeként is a dalokban, táncokban, festményeken, de még a fából, bronzból vagy kőből készült szobrokon is. A sárkány-tánc különösen közel áll a vietnami emberekhez, rendszerint fesztiválokon, jelentősebb eseményeken ad egyedülálló légkört a rendezvényeknek.
A vietnamiak lelkületében a sárkány a vietnami nemzetet szimbolizálja. Ennek is a legendák világában kereshetjük az alapjait: a sárkány és a tündér, vagyis Lac Long Quan és Au Co leszármazottai (con Rong chau Tien) élnek a térségben.
2. Az egyszarvú
Ly (vagy Lan), az egyszarvú, ugyancsak a sino-vietnami mitológiai képzeletbeli állata, mely egyes ábrázolások alapján az oroszlán és a tigris főbb jegyeit viseli magán. Más megjelenítési formában inkább az antilopra emlékeztet: a teste az antilopé, a lábai a lóéra hasonlítanak, bivalyfarka van és a hím unikornis egyetlen szarva a homlokán található. A pagodák és közösségi házak udvarain életnagyságú kő és kerámia szobrait találhatjuk meg rendszerint a főépület lépcsőfeljáróinak két oldalán. Az egyszarvú a erőt, a gyorsaságot, az intelligenciát és a jóságot szimbolizálja. Csak egészen különleges alkalmakkor jelenik meg az emberek előtt. Ilyen volt pl. a legendák szerint i.e. 481-ben, Konfucius születésekor. Az egyszarvú táncát dobok gyors ritmusára táncolják, rendszerint különleges ünnepeken. Ilyenek az ősz közepén zajló vagy tavaszi fesztiválok, esetleg más helyi ünnepek. Egy ember tartja az egyszarvú fejét, táncol, fel-le ugrálva, míg egy másik a farokrészt emeli a magasba, és mozgásával próbálja ritmusosan követni a fejet.
3. A teknősbéka
Akárcsak a képzelet szülte állatok (a sárkány és az egyszarvú), a teknősbéka (Quy vagy Rua) is igen népszerű alak, melyet a mindennapi életben is sokszor láthatunk. Teknősbékát a legtöbb kis tavacskában és nagyobb tóban találhatunk Vietnamban, ahol a gyerekek próbálják megfogni őket, hogy azután kis házi kedvencként otthon nevelgessék. A közösségi házak nagyobb oszlopai nemritkán kőből faragott teknősbékák páncélzatán nyugszanak. A népi gondolkodásmód szerint a teknősbéka páncéljának háti része az Univerzumhoz hasonlítható, a hasi páncélzat jelképezné a Földet. A kettős jelentésben többen a Menny védő boltozatát (a háti páncélzat) és a Föld lapos síkságait (hasi páncél) látták. Kőből faragott teknősbékák hordozzák a Lac Thu kézirattekercseket, valamint azokat a kőtáblákat, melyekre az első költők, tudósok, orvosok nevét vésték fel. Ezzel az oktatás és a tanulás jeleit is magukon hordozzák, szerepet vállalva kultúra fejlődésében. A teknősbéka szimbolizálja a tökéletességet és a hosszú életet. Ábrázolásakor rendszerint a szájában korall ággal, daruval a hátán és egy szent dobozzal (melyben a Lac Thu tekercsek vannak) jelenítik meg. Ezek a kéziratok mintegy emlékeztetőül szolgálnak az univerzum hímnemű és nőnemű dolgainak kettéválásáról. A diagramot még az i.e. 2205-2197 között uralkodó Dai Vu császár készítette. A teknősbéka páncéljának hátán lévő daru a hosszú élet szimbóluma, a konfuciánus, uralkodói és helyi szellemeknek szentelt templomokban gyakran látott jelkép. Buddhista pagodákban ez a daru-minta nem látható. A teknősbékáról a legendák azt tartják, hogy akár 10,000 évig, a daru csaknem 1,000 évig is élhet. Így e jelképrendszer szerint: "Emlékezhetnek rád 1,000 évig, de a tisztelet irántad akár 10,000 évig is megmaradhat". Általában a teknősbéka és a daru alakját a templomokban lakkozott és aranyozott fából mintázzák meg, néha csak a daru készül fából, a teknősbékát kőből faragják. Némelyik fából készült daru akár 3 m magas is lehet, és az oltár elé mindkét oldalra állítanak egyet-egyet. A vietnamiak előszeretettel készítik el a darut rézből, mely ilyenkor lótuszvirággal a csőrében gyertyatartóként is szolgál.
Ugyancsak teknősbéka faragványokon láthatók azok a kardok is, melyek az idegen megszállók elleni hősies lelkületű küzdelem megtestesítői. A nemzeti legendák, történetek sorában a teknősbéka emlékeztet arra, hogy régen az Arany Teknősbéka segítségével épülhetett meg Au Duong király Spirális fellegvára, a Co Loa (Dong Anh, Hanoi), és egyikük adta azt a varázslatos íjat a királynak, mellyel az legyőzhetetlenné vált. A későbbi történelmi időkben is jutott szerep a teknősbékának. Le Loi király idejében a Mennyei Erők adtak az uralkodónak egy olyan bűvös kardot, mellyel megfutamodásra késztette az idegen csapatokat. Amint a megszállókat kiűzték az országból, a király békében trónra léphetett. Egyszer, amint egy tavon csónakázott, egy hatalmas, arany színű teknősbékát látott kiemelkedni a vízből, mely egyenesen feléje úszott. A teknősbéka elérve a királyi csónakot szájába vette a bűvös kardot, és a karddal a szájában elmerült a tóban. Le Loi király ekkor nevezte el a Luc Thuy (Zöld Víz) tavat Ho Hoan Kiem tónak, ami a Visszatért Kard Tavát, vagy egyszerűen csak a Kard Tavát jelenti. A varázslatos tó ma Hanoi szívében található.
4. A főnix
A Phuong (főnix) szintén a nemes állatok közé tartozik. A madár ugyanabból a "családból" származik, mint a nyugati mitológia főnixei, bár csak később kezdték el róla mesélni, hogy hamvaiból éled újjá. Megjelenítésekor robusztus csőrrel, kígyószerű nyakkal, fecske mellkassal, teknősbéka háttal és halfarokkal ábrázolták. Képes megállni a tengerek hullámain, természetfeletti erejével képes átrepülni a Con Lon hegyeken, szomját oltani a De Tru zuhatag vizével, szárnyait megmeríteni a Nhuo Thuy tengerben, mielőtt megpihenne a Don Huyet hegy tetején. A főnix tele van energiával, mozgékonysággal, kegyes, büszke és előkelő. Szárnyaiból messzire nyúlnak ki az erős tollak, farktollaival lángot képes gyújtani. Csőrében vagy két kézirat tekercset, vagy egy szíjon lógó szögletes dobozkát tart, melyben a szent könyvek vannak. A hagyomány szerint a főnix énekében benne van a tradicionális zenei skála mind az öt hangja, tollai az öt alapvető színben pompáznak, és teste hat mennyei test keveréke. A feje szimbolizálja az Eget, a szemei a Napot, háta a Holdat, szárnyai a szelet, lábai a Földet, és a farka a bolygókat. A főnix csakis a nagyon magas ágakon telepszik meg, mint például a Ngo Dong fa, melyet hangszerek készítésére használnak. A főnix csak az ország nyugodt, békés, virágzó korszakaiban jelenik meg, és nyomban eltűnik, amint bajt érez. Ezáltal lett a béke jelképe, és az egyetértés, összhang szimbóluma is. A keleti mitológiában a főnixet a kegyesség és az erényesség mintaképének is tekintették. Ennek megfelelően a királynők használták leginkább a főnix jelképeit uralkodói emblémáikon. A tanultabb emberek különbséget tettek a Phuong (hím főnix) és a Hoang (nőstény) között. A mondák szerint a főnix pár (Loan Phuong) örökké szereti egymást, és nagy találkozásuk a harcias szerelmet és a boldogságot jelképezi. A főnixek igen sok énekben, népi festményen, rajzon szerepelnek. Gyakran feltűnnek az ágylepedők, párnák, zsebkendők, függönyök hímzéseiben is, kifejezve a nép boldogság iránti vágyát. Fellelhetőek nyomaik a táncok egy részében, és a vietnami kultúra egyik jelentős karaktereként átkerültek a vietnami spirituális életbe is.
A bétel legendája
Réges-régen, a negyedik Hung Vuong király uralkodásának idején élt két ikertestvér: Cao Tan és Cao Lang. Úgy hasonlítottak egymásra, mint egyik tojás a másikra. Még szüleik is csak nagyon nehezen tudták egymástól megkülönböztetni őket, mivel nemcsak külsőre, de belső tulajdonságaikban is nagyon hasonlítottak egymásra.
A faluban mindketten egy idős tanító iskolájába jártak, akinek volt egy gyönyörű szép leánya. Az ikrek minél többet jártak a tanítóhoz, annál jobban megtetszett nekik a leány. Végül mindketten beleszerettek a tanító leányába. A fiatal leány szintén szerette mindkét fiút, hiszen teljesen egyformák voltak.
Az öreg tanító is egyformán szerette mindkét fiút, leánya kezét viszont az idősebbnek kellett, hogy adja. Vietnamban ugyanis a hagyományoknak megfelelően az idősebbik fiúnak kell először megnősülnie. A bölcs tanító azért, hogy eldönthesse, melyikük az idősebb, egy kis cselhez folyamodott. Meghívta őket ebédre. Úgy okoskodott, hogy amelyikük először veszi a kezébe az evőpálcikát, annak kell az idősebbnek lennie. Tiszteletlenség lett volna, ha a fiatalabb nyúlt volna hamarabb az ételhez. Az ebédnél Cao Tan vette a kezébe először a pálcikákat.
E mozdulat eredményeképpen a bölcs tanító döntése szerint Cao Tan kapta meg a leány kezét. A fiú nagyon boldog volt, hogy feleségül veheti a leányt, de ezzel nem csökkent fivére iránti szeretete sem. Cao Tan az esküvő után a leánnyal, immár feleségével, harmóniában és felhőtlen boldogságban élt.
Azonban Cao Lang, a fiatalabb testvér mindezek ellenére nem tudta kitörölni szívéből a gyönyörű lányt. Szívében a bánat bujkált, amikor látta az ifjú házaspár boldogságát. Úgy döntött, végképp kitörli emlékeiből a gyönyörű leányt, aki immár elérhetetlen távolságba került tőle. Elhagyta a szülői házat, ahol addig éltek, és hosszú magányos vándorútra indult. Ment, mendegélt a porlepte utakon, napokon keresztül, mígnem teljesen kimerült. Fáradtan lepihent az út mentén, elaludt és a tűző napon hófehér kővé változott.
Az idősebbik fiú egyre nagyobb aggodalommal várta vissza fiatalabb testvérét. Nyugtalansága napról-napra fokozódott, míg végül úgy döntött, elindul, hogy felkutassa eltűnt fivérét. Élelmet csomagolt az útra, elköszönt fiatal feleségétől, és nekivágott az útnak. Ugyanabban az irányban indult el, amerre egykor testvére. Napokig vándorolt mezőkön, hegyeken, völgyeken át. Égette a tűző nap, fürdette a hajnali harmatos fű, simogatta a patak csobogó vize. Többnapi fárasztó gyaloglás után, egy gyönyörű, napos reggelen már-már éppen feladni készült a reménytelen kutatást, amikor megéhezett. Pihenőhelyet keresett, ahol békésen elfogyaszthatta volna szegényes reggelijét. Megpillantott az út mentén egy hófehér kőtömböt, s úgy gondolta, megpihen mellette egy kicsit. Leheveredett, nekitámasztotta hátát a kőnek, és kimerültségében azon nyomban, egy moccanás nélkül elaludt. A pihentető mély álom végzetesnek bizonyult. Ugyanúgy, mint annakidején a testvére, a titokzatos helyen ő is átváltozott. Belőle egy csodálatosan zöld levelű, nagy lombkoronájú, gyümölcsökkel teli arekapálma lett. A karcsú pálma hihetetlen gyorsasággal fejlődött, egyre csak nőtt, mígnem ágaival féltő szeretettel takarta be a hófehér kőtömböt.
Cao Tan fiatal felesége otthon egyre csak várta a híreket férjéről, és annak eltűnt testvéréről, de bárkit is kérdezett, senkitől sem kapott felvilágosítást. Kérdezte a legelőket járó bivalypásztorokat, a messzi tájakról visszaérkezett kereskedőket, a folyók veszélyes sodrásával küszködő csónakosokat, de egyikük sem tudott semmit a fivérekről. A fiatalasszony egy ideig még türelmesen várt, de aztán gondolt egyet, és követve férjét, ő is nekivágott a hosszú útnak. Remélte, megtalálja a testvéreket, mindenkinél jobban szeretett férjét. Ment, mendegélt erdőkön, mezőkön keresztül, falvakon át. Napokon keresztül kereste, kutatta a férfiakat, de mindhiába. Eredménytelenül járta be a környéket, a távolabbi falvakat, mezőket, hegyeket. Fáradtan, elcsigázottan ballagott a porlepte utakon, míg egyszerre csak a szikrázó nap fényében megpillantott az út mentén egy hófehér kőtömböt, mely fölé védelmezően borult egy árnyékot adó arekapálma.
Cao Tan fiatal felesége úgy gondolta, egy kicsit megpihen a kő mellett, melynek a hátát támaszthatta, és a mellette lévő pálma pedig majd betakargatja lombjaival. Kimerülten lerogyott a kő mellé, de a hely kicsit kényelmetlennek bizonyult. Ezután átköltözött a pálma árnyékába, leült és kényelmesen nekidőlt a fa vékony törzsének. A pálma lombjaival őt is gondosan betakarta, és Cao Tan felesége a kellemesen hűs árnyékban elszenderedett. A titokzatos helyen a fiatalasszony csendben átváltozott egy csodálatos bételbors cserjévé.
A bokor nőtt, és ahogy egyre nagyobb lett, indáival újra meg újra lágyan körbefonta a pálma törzsét. Akik az úton mentek, és látták őket, elcsodálkoztak, milyen szeretettel fonja körbe a bokor a fa törzsét, miközben az indákon nagy, szív alakú leveleit bontogatja. Cao Tan és felesége, amilyen boldogok voltak életükben, olyan nagy szeretettel gondoskodtak egymásról haláluk után is. A fiatalabb testvér hófehér kőtömbje pedig az idők végezetéig ott lehet velük, a nagy, gondoskodó és védő arekapálma árnyékában.
Ezért van még ma is hagyományosan a vietnami esküvők terítékén az arekapálma gyümölcse, a bétel, és a bételbors cserje szív alakú leveleinek sokasága. Ezek jelképezik a legendában megénekelt egykori szerelmesek egymásra találását.
A bivaly
Az idők kezedén, a Mennyek Ura megteremtette a földet és a vizeket. Később állatokat és embereket gyűjtött oda össze. Hogy megfelelően táplálhassa őket, leküldött hozzájuk egy szellemet, akinek egy zsákban rizst, kukoricát, kölest, babot, földimogyorót adott, hogy vigye el az embereknek. Egy másik zsákba pedig különféle füveket, fűmagokat tett, hogy az állatoknak is legyen mit enniük.
A szellem erős, jó felépítésű lény volt, aki nagyon hűséges volt urához. Bár goromba, durva szokásai voltak, alapjában véve jószívű volt. Otromba kinézete ellenére sok jó tulajdonsága volt, ámbár egy kicsit lassú volt, és sokmindent elfelejtett.
A Mennyek Ura két csomagot adott a kezébe. Mivel tudta, hogy a szellem egy kicsit butácska, mindkét csomagot jellegzetes alakúra, más-más méretűre készítette. Az egyikben voltak az embereknek szánt gabonák magvai, a másikban az állatok vad fűmagvai. Az Úr utasításai szerint a szellemnek először a gabonamagvakat kellett volna szétszórnia, hogy az emberek táplálékát biztosítsa. Mivel őket az Úr a saját képmására teremtette, ennek megfelelően az élelem elosztásában is az elsők között kellett volna, hogy sorra kerüljenek.
Azonban a szellem, mire leért a magavakkal teli zsákokkal a Földre, feledékenysége folytán összecserélte a kettőt. A csere eredményeképpen először a vad füvek magvait szórta széjjel, melyek azonnal növekedni kezdtek. Olyan gyorsan szaporodtak és terjedtek el a Földön, hogy nem hagytak helyet az embereknek szánt gabonamagvaknak. Az állatok így hamarosan elegendő táplálékhoz juthattak, és békésen legelésztek a határtalan réteken. Mindig találtak elegendő legelnivaló füvet anélkül, hogy legelőt kellett volna telepíteniük, művelniük.
Amikor a kissé együgyű szellem ráeszmélt a hibára, gyorsan kiürítette a másik zsákban tárolt gabonamagvakat is. Azonban már elkésett. Már sokkal több vadfű nőtt, mint amennyi gabonaféle. A mennyei szelek, melyek feladata gabonamagvak szétterítése lett volna a Földön, eleinte csak a vadfüvek magvait szórhatták széjjel. A nagy felfordulásban a szellem visszatért a mennyekbe, de nem szólt az óriási tévedéséről az Úrnak.
Azonban az emberek a Földön nemsokára zúgolódni kezdtek: "Miért van az Urunk, hogy hátrányosabb helyzetben vagyunk a Földön, mint a vadállatok? Nekik hatalmas legelőik vannak, ahol tömérdek fűféle nő állandóan, amíg nekünk csak egy kis rész jutott. Nekünk böjtölnünk kell, és nagy fáradtsággal kell elhódítani birtokainkat az állatoktól. Miért nem segítesz nekünk?"
Valójában az emberek munkája keserves, és mindenekfelett fárasztó volt. A szellem abbéli sietségében, hogy szétszórja a második zsákban rejlő gabonamagvakat, olyan durván, kapkodva ürítette ki a zsákot, hogy a gabonamagvak csírái, melyek eredetileg nagyok voltak, és könnyű lett volna őket elültetni, millió apró darabra porladtak széjjel, és ez nagyon megnehezítette az ültetést, a vetést.
A Mennyek Ura meghallgatta az emberek panaszait, és megvizsgálta a panaszok okát. Meglepetten látta, hogy az emberek valóban kisebb helyen és fáradságos munkával termelik meg ennivalójukat, mint ahogyan ő azt tervezte. Hamar kiderítette, mi történhetett. Amint rájött, ki volt a bűnös, alaposan leszidta a szellemet feledékenységéért, és leginkább azért, mert nem szólt időben a tévedésről. Büntetésként a szellemet bivallyá változtatta, és azt mondta: "A te hibád miatt teremnek a vadfüvek sokkal bőségesebben, és nőhetnek sokkal gyorsabban, mint az embereket tápláló gabonamagvak. Arra kárhoztatlak, hogy csak füvet egyél, mely az emberek számára haszontalan. Mostantól nem ehetsz gabonából készült ételeket, süteményeket."
A büntetés mind a mai napig érvényes: emiatt van, hogy a Mennyek Ura nem adott a bivalynak olyan fogakat, mellyel a magvakat is meg tudná enni, a bivalynak nincsenek felső fogai. Ezenkívül, mivel tévedésével a szellem még több és nehezebb munkát adott az embereknek, más büntetést is kapott. A bivaly képében bűnhődő szellem arra ítéltetett, hogy segítse a földműveseket évszázadokon, évezredeken keresztül verejtékes munkáikban.
Az is emiatt van, hogy az emberek elhajtják a bivalyt, amint az megközelítené a zöldülő rizsföldeket. Ugyancsak e legenda alapján érthető, hogy miért nem kell az embereknek a bivaly betegségeivel bajlódniuk. Ez emlékezteti az őket arra, hogy ebben az ormótlan testben egy halhatatlan, de szegény mennyei szellem lakozik, aki életfogytiglan bűnhődik pillanatnyi tévedése miatt.
I. VIET NÉPMESÉK
A bivalypásztor fiú és a banyan fa
Cuoi, a bivalypásztor fiú nagyon szegény családból származott. Nem járhatott iskolába, és az egyetlen komoly munka, amit el tudott végezni, a bivalyok őrzése, terelgetése volt. Mivel saját állataik nem voltak, egy gazdag földműveshez szegődött el bivalyokat őrizni. Minden nap ezeket az állatokat terelgette a rizsföldeken, de mindemellett megetette a disznókat, és tűzifát is gyűjtött az erdőben. Munkájáért a földművestől élelmet, ruhát és annyi pénzt kapott, amennyiből szűkösen meg tudott élni.
Egyik nap, amint éppen fát gyűjtött egy távoli erdőben, meglátott egy kis tigriskölyköt, amint az egy kis tisztáson a napsütésben játszadozott, mókázott. Cuoi gyorsan felkapta az állatot, hogy majd egy jót játsszon vele. Azonban amint kezébe vette a megszeppent állatot, fenyegető morgást hallott a közeli sűrűből. A tigriskölyök anyja volt, aki csak egy pillanatra hagyta magára kicsinyét, amíg valami zsákmány után nézett. Cuoi gyorsan ledobta a kis tigrist a földre, és rémülten mászott fel a legközelebbi fa védelmet adó lombjai közé. Egy pillanattal később az anyatigris keresztülgázolva a tisztást övező bokrokon már ott is termett. Vad, félelmetes ordításban tört ki, amikor meglátta halott kölyke mozdulatlan testét. Ugyanis Cuoi a menekülése hevében olyan erővel dobta a földre a kis tigrist, hogy az nem élte túl az esést.
Cuoi a fa lombjai közt meg sem mert moccanni, még a lélegzetét is visszafojtotta. Tudta, hogy ha felfedezi a felbőszült tigris, csakis a legrosszabbra számíthat. Azonban az anyatigris bánatosan a közeli patakhoz ballagott, mancsaival összegyűjtötte egy bizonyos banyan fa lehullott terméseit, pépessé rágta, majd a halott kölyke fejéhez rakosgatta. A csíkos kis tigriskölyök hamarosan talpra ugrott, és elszaladt, mintha semmi sem történt volna.
Amint az anyatigris és kölyke eltűnt a sűrűben, Cuoi lemászott lombok alkotta önkéntes börtönéből, és kíváncsian a titokzatos banyan fa felé vette útját. Egy ideig csodálkozva nézegette, forgatta a fa érdekes gyümölcseit, majd összeszedett egy marékkal a termésből, és tarisznyájába tette. Mivel már meglehetősen későre járt, sietősen elindult hazafelé. Ahogy igyekezett az úton, meglátott az út szélén egy elpusztult kutyát. Cuoi elhatározta, hogy kipróbálja a csodatévő gyümölcsöket. Ahogyan a tigristől látta, összerágta a banyan fa termését, és a kutya fejéhez tette. Nagyon elcsodálkozott, amikor néhány perc múlva a kutyába valóban visszatért az élet. Eleinte csak lélegzett, mocorgott, majd hirtelen felugrott, megrázta magát és elszaladt.
Cuoi most már biztos volt abban, hogy a banyan fa termésének csodálatos ereje van. Segítségével visszahozhatja a halottakat az élők sorába. Már látta is, mekkora hatalomra tehet szert ezzel az emberek között. Visszament a titokzatos fához, és gyökerestől kihúzta a földből. Óvatosan hazavitte, és elültette házuk kertjének közepén. Nagyon vigyázott az értékes szerzeményére. Óva intette az otthoniakat: ne dobálják a szemetet a fa köré, és ne szennyvízzel locsolgassák a fa körüli földet! Tréfásan még azt is hozzátette, ha szemetelnek a csodálatos fa körül, az megharagszik, és felrepül az égbe.
A fiú anyja azonban nem tulajdonított nagy jelentőséget Cuoi intelmeinek. Változatlanul az udvar közepére öntötte ki a ház szemetét. Pontosan oda, ahová a fiú kérése alapján nem lett volna szabad. Egy szép napon aztán a fa tényleg megmozdult. Megrázta ágait, lassan kihúzogatta gyökereit a földből. Végül, ahogyan Cuoi annakidején tréfásan megjegyezte, felrepült az égbe. A fiú figyelmezetése valóra vált.
Csakhogy éppen ekkor érkezett vissza a napi munkájából Cuoi. Még látta, hogy a fa kihúzza gyökereit a földből, és el akar repülni. Kétségbeesetten szaladt oda, felugrott a levegőbe, és jó erősen megragadta a már repülő fa gyökereit. Szerette volna visszahúzni a földre a hatalmat jelentő, kincset érő szerzeményt. Azonban a fiú olyan vékonyka volt, hogy nem tudta visszatartani a fát. Csak kapaszkodott a gyökereibe, és érezte, hogy a titokzatos banyan fa vele együtt repül fel az ég felé.
Repültek, repültek, egyre magasabbra. Már látta a környező rizsföldeket, a szomszédos falvakat, de talán még a tengert is. A fa nem állt meg. Egyre magasabbra emelkedtek. Eleinte még madarak kísérték őket, de egy idő múlva már olyan magasra jutottak, hogy odáig nem tudott egyetlen madár sem felrepülni. Cuoi nagyon egyedül érezte magát. Bánatosan gondolt elveszni készülő gazdagságára, hatalmára, mely az emberek között várta volna.
Néhány napos repülés után egy teljesen új, ismeretlen világba érkeztek, ahol nagy nyugalom és csend honolt. Cuoi nem tudta, hová kerülhettek. Az ég ott teljesen sötét volt, csak a csillagok fénye világította meg a kietlen, homokos tájat. Ez volt a Hold. A fiú újra elültette fáját a Holdon, és leült mellé, hogy számot vessen jelenlegi szomorú helyzetével. Mindhiába gondolkodott, nem talált megoldást. Teljesen egyedül maradt. Mivel nem tudott hazajutni, mind a mai napig ott üldögél, várakozik a Holdon.
A vietnami gyerekek bizonyos éjjeleken látni vélik a Hold sarlójában Cuoi magányos sziluettjét, ahogy a banyan fa törzsének támaszkodva üldögél. Azt mondják, néha még feléjük is fordítja a fejét, nézi őket és mosolyog. Ilyenkor integetnek neki, és éneklik:
Cuoi, Cuoi, te álombéli fiú,
Egyedül, egyedül vagy ott fenn a Holdon,
Játszol a csillagokkal, a gyorsan múló alkonyatban,
Késő estig, mely hamarosan itt lesz...
Az arany csillag-gyümölcs fa
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gazdag ember, aki egy kicsiny faluban élt. Egész életében nagyon szerencsés embernek ismerték. Amikor meghalt vagyonát két fiára hagyta. A két fiú azonban merőben ellentétes volt. Az idősebb fiú kapzsi, pénzsóvár, a fiatalabb viszont jóságos. Ennek megfelelően a szülők halála után az idősebb fiú kijelentette, hogy őt illeti apja vagyona, a fiatalabbnak csak egy csillag-gyümölcsfát hagyott. A fa bőtermő volt, savanykás gyümölcsét sokan kedvelték. A fiatalbb fivér nagy szeretettel viselte gondját a fának. Naponta locsolgatta, és remélte, hogy a bő termésből biztosíthatja majd megélhetését. Az idősebb fivér is nagyon örült az örökségnek: abban bízott, hogy ezentúl nem lesz miért aggódnia. Apja vagyona majd segíti őt egész életében.
A fiatalabb fivér szerencsétlenségére, amikor a csillag-gyümölcsök végre megértek egy holló telepedett a fára, és megette mind egy szálig a gyönyörűen csillogó sárga gyümölcsöket. A fiú nagyon szomorú volt amiért nap, mint nap látnia kellett, hogyan fogyadkozik az ízletes gyümölcs a fáról, de nem tudta mit tegyen. Egy nap elhatározta, hogy a fa alatt marad, megvárja a hollót, és beszél vel. Így is lett.
- Holló, kérlek, ne edd meg a gyümölcsöket! - szólt udvariasan a nagy fekete madárhoz. - Ebben a gyümölcsfában van minden reménységem. Ha megeszed a csillag-gyümölcsöket, a családom éhezni fog.
- Ne aggódj emiatt! - válaszolta a holló. - Visszafizetem ezt neked aranyban, mint amilyen ennek a gyümölcsnek a színe. Most menj, keríts egy nagy, méteres zsákot, és meglesz az aranyad!
A fiatalabb fivér nagyon megörült a holló szavainak. Ahogy hazaért mondta is a feleségének:
-Varrj egy nagy, méteres zsákot, majd meglátod mi lesz benne!
A következő napon a holló megint a fánál volt, ahogyan megígérte. Leszállt a földre, hogy a fiú a hátára tudjon ülni, és elreültek egy titokzatos helyre. Azon a csodálatos vidéken a föld szinte terítve volt arannyal. A fiú nem győzött ámulni. Majd megtöltötte a zsákját, a holló hátára pattant, és ahogy jöttek, haza is repültek.
Az arannyal jól gazdálkodott, ezért hamarosan a leggazdagabb ember lett a környéken. Bátyját a családi hagyományoknak megfelelően változatlanul szeretette, tisztelte.
Egy napon így szólt a feleségéhez.
-Készíts finom ételeket, meghívom a bátyámat és a családját hozzánk.
Amikor azonban meghívta testvérét. az először nem jött el. Mit sem tudott a változásokról, és nem akart öccse szegénységével szembenézni. A fiatalabb fivér nem értette a dolgot, ezért újra meg újra meghívta bátyját és a családját. Végül aztán sikerrel járt, és a testvére megígérte, hogy eljönnek hozzá családostul.
Amikor megérkeztek, meglepetten látta, hogy mennyi minden megváltozott azóta, hogy apjuk halála után elváltak útjaik. Nem abba a kopottas, szegényesen berendezett házba érkezett, ahol testvére azelőtt lakott.
-Hej, öcsém! Mi történt itt? Mi ez a nagy változás? Hogyan gazdagodtál meg ennyire? - kérdezte gyanakodva.
A fiatalabb fivét meg részletesen elmesélt mindent, ami apjuk halála óta vele, a csillag-gyümölcsfával, és a hollóval történt. Ahogy bátyja meghallotta mi történt, elhatározta, hogy pénzzé teszi minden vagyonát, és megveszi öccse csillag-gyümölcsfáját. A jószívű testvér természetesen elfogadta bátyja ajánlatát.
A következő napon a holló szokásához híven a fához repült. A pénzsóvár fivér ugyanazon szavakkal szólt a hollóhoz, mint az öccse. Csodálatos módon a holló ugyanúgy és ugyanazt válaszolta neki is. Azonban a fivér olyan kapzsi volt, hogy nem méteres, hanem sokkal nagyobb zsákot varratott a feleségével. Úgy okoskodott, hogy ha öccsének annyi aranyat sikerült összeszednie, akkor neki így sokkal több fér a zsákjába, és még gazdagabb lesz.
Másnap jött a holló, és elvitte őt is at arannyal borított vidékre. A mohó fivér azt hitte, káprázik a szeme a sok arany láttán. Először szinte meg sem tudott moccanni az ámulattól. ennyi aranyat még ő sem látott soha. Miután a csodálkozástól magához tért, megtöltötte a hatalmas zsákot. Rövid gondolkodás után teletömte a zsebeit is, mielőtt visszamászott volna a holló hátára. Nagy nehezen sikerült felkapaszkodnia, és a súlyos teher ellenére, mégis felszálltak, hogy hazainduljanak. Azonban a temérdek aranya olyan nehéz volt, hogy a holló hamarosan kifáradt. Szárnyai már alig bírták a nagy terhet, és amint az óceán felett repültek, a kapzsi fivért beleejtette a vízbe.
Felesége és öccse hiába várták vissza, nem értkezett meg, így elhatározták, hogy megkérdezik a hollót, hogy mi történt. Másnap kiballagtak a csillag-gyümölcsfához, és ott várták a hollót. Telt múlt az idő, de a holló csak nem jött. Már majdnem dél volt, amikor szárnysuhogást halllottak, és megzörrent a fa lombja. Visszatért a kimerült holló, és elmondta a kapzsi fivér történetét. A fivér özvegy felesége és öccse szomorúen vették tudomásul, hogy az idősebb testvért telhetetlensége, és pénzsóvársága vitte a hullámsírba. Mivel az özvegynek nem maradt semmije, a fiatalabb fivér magukhoz vette, és ott élt velük, amíg meg nem halt.
Vietnámi mesék. Fordította: Dr. Gion Gábor. Kiadó: Papp-Ker Kft. (A világ meséi).
