Projektek
Kutatás és terepmunka ázsiai országokban
Az Alapítvány azoknak a szakembereknek, kutatóknak, egyetemistáknak támogatja terep- és kutatómunkáját, akik ázsiai országokban gyűjtik az ázsiai hagyomány utolsó pillanatban fellelhető értékeit. 2024-ben egy kínai és egy koreai projektmunka indulhat el, melynek eredményeiről hamarosan beszámolunk.
Az ázsiai mesekincsek gyűjtése
Terveink között szerepel azon hazai kiadványok, kötetek össszegyűjtése és irodalomjegyzékének összeállítása, melyek az ázsia mesekincset teszik elérhetővé az olvasók számára.
Céljaink között szerepel egy-egy kiválasztott mese kínai, japán, koreai stb. változatainak megismertetése is.
Az ázsiai vizuális nyelv megismertetése
Tapasztalataink szerint a közoktatási intézményekben viszonylag kevés óraszámban találkozhatnak a diákok az ázsiai művészetek témekörébe tartozó ismeretekkel. Alapítványunk azzal a szándékkal fejleszti oktatási segédanyagait, hogy minél hamarabb és a lehető legszélesebb körben eljussanak általános és középiskolás, valamint felsőoktatásban tanuló diákokhoz. Bizakodunk, hogy azok az edukációs célú digitális tartalmak, amelyek tudásbázisunkban hamarosan megjelennek a felnövekvő nemzedék örömére és hasznára válnak.
Tudástár
[hamarosan]
Jelenleg dolgozunk a Tudástár fejlesztésén. Terveink között szerepel új oktatási segédenyagok készítése, az ázsiai országismeret bővítését elősegítő tematikus munkafüzetek fejlesztése, valamint az ázsiai vizuális nyelv bemutatása. A Tudástár a honlap látogatói számára regisztráció és belépés után lesz hozzáférhető. Iratkozzon fel Hírlevelünkre, hogy értesíthessük, amint az új digitális tartalmakat elérhetővé válnak!
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Elérhetőségünk
Kapcsolat
Dr. Fajcsák Györgyi, kuratóriumi elnök
Ázsiai Művészetekért Alapítvány
Levelezés: 2092 Budakeszi, Erkel u. 6. fszt. 1.
Adószám: 18524064-1-13