A teamester
Horváth Tibor régész, orientalista, művészettörténész, 1949-től a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum igazgatója 1910. márc. 9-én született Budapesten. Apja korai halála miatt 1917-től a fővárosi József fiú árvaházban nevelkedett1934-ben régész oklevelet szerzett a Budapesti Tudományegyetemen. Technikai szerkesztője volt József Attila folyóiratának, a Szép Szónak.
1937-ben régészetből, valamint keleti történelemből és a keleti népek ókori történetéből doktorált (az üllői- és a kiskőrösi avar temetők anyagát dolgozta fel). 1938-tól a Pécsi városi Majorossy Imre múzeum régészeti anyagát rendezte, 1939 májusától a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumban volt fizetés nélüli, 1940 decemberétől fizetéses gyakornok.
1941-ben egy éves japán tanulmányi ösztöndíjat nyert, röviddel érkezése után azonban Japán belépett a ll. világháborúba, így Horváth Tibor csak a háború befejezése után másfél évvel indulhatott haza. Japán tartózkodása idején, igen nehéz körülmények között élt, megtanult japánul, tanulmányozta a japán kultúra több területét, japán művészeti tárgyú könyvekből jelentős könyvtárat gyűjtött össze. 1948-ban, Amerikán keresztül, rövid párizsi kitérő után tért haza, az utazást az Egyesült Államok fontosabb múzeumainak tanulmányozásával is összekötötte.
1948 júliusában hazatérve a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum osztályvezetője, majd a korábbi igazgató, Felviczi Takács Zoltán nyugállományba vonulása után haláláig igazgatta a Hopp Múzeumot. Igazgatóként is foglalkozott a japán művészettel, a hagyományos japán kultúrával, valamint a keleti művészet más területeit is kutatta. Vezetése alatt a gyűjtemény érdemben gyarapodott, súlyt helyezett arra, hogy az egyes gyűjtőterületekkel az adott nyelvet is ismerő kurátor foglalkozzon, sokféle tematikus kiállítás és vándorkiállítás készült, számos kisebb-nagyobb kiadvány jelent meg, az intézmény nemzetközi kapcsolatait is igyekezett a lehetőségek szerint bővíteni.
1957-től az Iparművészeti Múzeum főigazgató-helyettese is volt. Az ELTE megbízott előadójaként népvándorlás kori régészetet, valamint távolt-keleti és indiai művészetet tanított. A munkatársaival együtt szervezett számos vándorkiállítás, illetve a fővárosban és vidéken tartott ismeretterjesztő előadásainak köszönhetően a Hopp Múzeum a hazai kulturális élet egyik fontos tényezőjévé vált. Nagy nélkülözések között összegyűjtött hatszáz kötetes könyvtárát a Hopp Múzeum Könyvtárára hagyta, néhány kitűnő kínai és japán műtárgya személyes ajándékként, illetve özvegyétől a Hopp Múzeum gyűjteményébe kerültek.
Forrás: Dr. Ferenczy Mária: Horváth Tibor. Magyar múzeumi arcképcsarnok, Pulszky Társaság – Tarsoly Kiadó, Bp. 2002, 400. old. Fotó: Horváth Tipor portréja. Ferenczy László: Tibor Horváth (1910—1973). Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae, Bp, 1973. Croncica rovat.
A teamester
Bagi Judit: A számban teát érzek – üdítő volt és harmatos
HORVÁTH TIBOR EMLÉKÉRE [részlet]
Horváth Tibor 1958-ban, az Acta Historiae Artium: Academiae Scientiarum Hungaricae című folyóiratban jelentette meg a teaművészettel kapcsolatos tanulmányát, Chadō to Chajin The Tea Ceremony and Tea Masters címmel (223-239. oldal). Angolul megjelent tanulmánya magyar nyelvű gépiratának egy-egy példányát őrizzük a Hopp Múzeum Adattárában (HFA_A.3604.3.), valamint a Hopp Múzeum Könyvtárában is, az Fü 940 (7076) jelzettel ellátva.
Jelen tudásunk szerint Ő volt az első magyar származású teamester, aki a Sen Rikyu (1522-1591) alapító nagymester által a 16. században létrehozott japán teaiskola Mushanokojisenke ágának kiotói iskolájában tanulhatott. Magyarországra az 1990-es években kezdett rendszeres látogatásokat tenni az első teamester, az Ősi teaiskola Urasenke ágának képviseletében tanátadás céljából.
Horváth Tibor így emlékezett vissza tanulmányában a kezdetekre: „E tanulmány megírásának a gondolata Kyōtóban merült fel, ahol az 1942-1944-es években a Musanokoki (Kankyuan) iskola mesterénél, Sone Tsunemitsu-nál ismerkedtem meg a teaszertartással. Neki köszönhettem azt is, hogy rendszeres vendége lehettem a Ginkaku-jiban minden hónap 7-én és az iskola által a Daitoku -ji különböző kápolnáiban megrendezett összejöveteleken. Sen Sōshu, az iskola feje, tanácsaival és meghívásaival támogatott tanulmányaimban. Rajtuk kívül nagyon sokat köszönhetek Kanda Matsunosukénak, a kyōtói Nemzeti Múzeum jelenlegi igazgatójának, akkor az iparművészeti gyűjtemény vezetőjének, aki a legnemesebb baráti szellemben múzeumában és otthonában fáradhatatlan volt tanulmányaim megkönnyítésében. Ugyancsak hálás köszönettel tartozom Sugahara Hisao-nak (Kamakura, Tokiwajama Bunko), akivel sajnos csak a japán tartózkodásom utolsó évében, 1946-47 tölthettem el együtt sok kedves órát, az akkori igen nehéz viszonyok között is biztatott és segített, hogy az időm ne vesszen kárba és a hazatérésem óta eltelt tíz esztendőben pedig lehetővé tette, hogy Japán kulturális életétől egészen ne szakadjak el.”
A Sen Rikyu örökségének számító teakultúra a 17. században, a 4. generáció idejében vált szét a Sen leszármazottak által vezetett három ágra. Horváth Tibor a Mushanokojisenke iskolában tanult.
Horváth Tibor a teaszertartás jelentőségéről így vélekedett: „Japán kultúrájában és művészetében a teaszertartás rendkívül jelentős helyet foglal el, a 15. századtól kezdve, amikor kialakult és a történelme megkezdődött. Ma is élő és jelentős tényező a hagyományok ápolásában, az ízlés magasfokú-legmagasabb fokú nevelésében, ….”. E gondolatokat olvasva felmerül bennünk a kérdés, hogy vajon mi a tea eredete, mi számít a japán teaszertartás kiindulópontjának?
Horváth Tibor tanulmányában részletesen kitér arra, hogy miből is áll a teaszertartás. „A porrá őrölt teának az elkészítéséből, a szertartás céljaira megfelelő helyiségben és környezetében, kevés, általában négy-öt vendég jelenlétében, akik a figyelmüket és beszélgetésüket a tea elkészítésére, a tea ízére és annak elkészítéséhez szükséges felszerelés, valamint a fülke gondosan összeválogatott, kevés dísztárgyára koncentrálják. A teamester részére az összejövetel (chakai) lefolytatása, az egymást követő csoportok révén, hosszú órákat vehet igénybe, az egyes vendégek részére azonban, a várakozást leszámítva, alig egy órát. (…) A szertartás sima lefolyása, a légkörének egyszerű és közvetlen volta csak az ismételten visszatérő, vagy a beavatott vendég előtt tárja fel annak hosszú múltját és nem egyszerű, hanem körülményes előkészítését.”
„A teaszertartás törekvéseiben rendkívül szorosan kapcsolódik a buddhizmus Zen szektájának a tanításához, a természettel való szorosabb kapcsolatban éléshez, az egyszerű, a dolgos, a kétkezi munkát megbecsülő életmódhoz, a tudatosság mellett az ösztönszerű (megismerésnek) elismerhető és vállalható meglétéhez, a dolgok lényege és kapcsolatai feletti hirtelen megvilágosodáshoz.”
Horváth Tibor írásában a zen jelentőségét emeli ki: „A Zen hatását láthatjuk abban a gyakorlatban is, ahogy az összejövetelek, a chakai-ok, alkalmával az írás- vagy képtekercs (kakemono), a virágosváza, a teakatlan, valamint az egyéb felszerelési tárgy, így teáscsésze stb. megtekintéséhez, helyesebben szemléletéhez jutunk el. A tanított és megkívánt elv szerint a műélvezés akkor teljes, ha a szemlélő a figyelmét addig a pontig tudja koncentrálni, amely lelki állapot lehetővé teszi a tárggyal való teljes azonosítást, egybeolvadást.
Európában és általában a Nyugaton is ismeretes a nagy műalkotásokkal való találkozásoknál érezhető ilyen fokú átadás, a zenébe való felolvadás, egy nagyszerű irodalmi alkotásba való beletemetkezés, egy kép, vagy egy szobor előtti teljes önfeledkezés, egy színdarab (dráma) cselekményébe való tökéletes beleélés (elsősorban a szereplők részéről).”
Epilógus
Horváth Tibort idézve: „A Japánban járt, vagy tanult nyugati kutatók közül azonban csak néhányan vállalkoztak az alaposabb megismerésére, amelynek egyik előfeltétele valamelyik iskola teamesterénél az évekig tartó gyakorlati „tanfolyam” rendszeres látogatása.” A blogunkban bemutatott három teamester mélyreható ismeretekkel, immáron több évtizedes tapasztalatokkal rendelkezik. Mindhármuk számára is a teaművészet szívügy, művészetükkel, tudásukkal embertársaikat vezetik a megismerés útján. Horváth Tibor személyében az első Japánban tanult magyar teamestert tisztelhetjük.